Aligha van olyan budapesti vegán, aki még nem hallott a Tökmag Vegan Street Foodról hiszen, mint friss tavaszi szellő jelent meg a főváros étterem-térképén, kimondottan vegán koncepcióra alapítva a helyet – ennek híre pedig futótűzként terjedt el a vegán közösségben. A XIII. kerület Hollán Ernő utcájában található, mára már elképesztően népszerű gyorsétterem a bizonyíték arra, hogy a növényi alapú étrend is megadhatja ugyanazt az kézműves gyorskaja élményt, mint hagyományosnak mondható társai.
Ahogy megjelentek a tavasz első napsugarai, virágba és emberekbe borult Budapest belvárosi része, így mi is elindultunk a szabadba, kimondottan teraszos-burgerezős helyet keresve. Az első gondolatunk a Tökmag volt, hiszen visszatérő vendégek vagyunk itt és a lokáció is tökéletes egy Margitszigetet megcélzó, nagy sétát tervezve.
Az egész hely nagyon meghitt, mégis követi a trendeket, ami a designt és a berendezést illeti. Kialakításánál ügyeltek arra, hogy a csak áthaladó és teraszt választó vendégek is gyors kiszolgálásban részesüljenek a földszinten, hiszen tavasztól őszig dübörög a terasz, emellett azonban alsó terének köszönhetően hűvösebb napokon sem kell lemondanunk a kínálatban szereplő vegán ételekről.
Ahogy azt korábban jeleztem, kifejezetten növényi alapú hamburgert szerettünk volna enni, így sokat nem időztünk a rendelés összeállításával. Itt azonban szeretném megjegyezni, hogy a Tökmag esetében nem a hamburgereket “másoló” alternatívákra kell gondolni, ha a választékról van szó. Ahogy végignézzük az opciókat, láthatjuk, hogy semmilyen Beyond Meat alapú szendvics nincsen, ellenben kevés olyan zöldség van, amiből nem készítenek burgerpogácsát. Választhatunk céklás, gombás, cukkinis, brokkolis vagy akár tökös szendvicset is és ezek egyikétől sem kell megijedni, de az egyértelmű, hogy a zöldséges ízek kedvelőit célozták meg az étlap összeállításakor, szóval “kamu-hamburgereket” itt ne keressünk!
Mi két különböző szendvicset választottunk, az egyiket sült édesburgonya-, a másikat pedig hagyományos burgonyahasábbal. A teljes kiőrlésű és gluténmentes buci opciók közül mi a teljes kiőrlésűt választottuk és semmiféle “hátrányt” nem éreztünk, ami a speciális jellegének lenne betudható – maximálisan hozta a hamburgerek textúráját.
- Csiperke Burger édesburgonya hasábbal
Kellemesen édeskés, cuccosan zöldéges vegán szendvics.
A gombapogácsa harmonizál a lilakáposztás coleslaw salátával, a pirított gombaszeletek pedig csak fokozzák az egyébként is nagyon gazdag, zöldséges ízvilágot. Az édesburgonya hasáb olyan volt, ahogy az a nagy könyvben meg volt írva: kívül ropogós, belül puha és érezhetően frissen sütötték ki.
- Nachos burger hagyományos hasábbal
Mexikót idéző burger, pikánsan roppanós jegyekkel.
A brokkolis pogácsa belesimul ebbe az intenzív összetevőket tartalmazó szendvicsbe – mondhatni teret engedve egy színes karneválnak. Minden harapásnál roppan a nachos, folyik a vegán sajtszósz és csiklandoz a jalapeno paprika, a paradicsom pedig hozza a lédús, zöldséges textúrát. A hasábburgonya itt is tökéletes állagú volt, ropogós és friss – pont ahogy szeretjük.
A Tökmag kínálatában nemcsak burgereket találunk, hanem finom leveseket, szendvicseket, lunchboxokat és sütiket is, emellett pedig vegán reggeli menüvel is tervezhetnek a délelőtt érkezők – ezek mindegyike külön-külön is megérne egy bemutatást. Gondosan összeállított, kimondottan ízletes ételeket kóstolhatunk, garantáltan minőségi alapanyagokból és ami a hab a tortán: itt biztos nem kell megkérdezni, hogy melyik melyik fogás vegán az étlapon.