Egy vegán reklám, amit betiltottak

A PETA állítása szerint az NHS (National Health Service) „továbbra is rákkeltő vörös és feldolgozott húsokat szolgál fel a betegeknek.”

Politikai áthallás miatt elutasították azt a hirdetést, amely arra szólította fel az NHS-t, hogy ne adjon több rákkeltő vörös és feldolgozott húst a betegeknek. A hirdetést a PETA elnevezésű vegán jótékonysági szervezet szerette volna kórházak melletti hirdetőtáblákon közzétenni, azonban egy közterületi reklámfelületeket bérbeadó cég elutasította arra hivatkozva, hogy nem támogathatja ilyen politikai jellegű hirdetések terjesztését. A PETA állásfoglalása szerint a hirdetés nem volt politikai hangvételű, csupán azt „hangsúlyozza, hogy a rák, az elhízás és a szívbetegségek aránya az Egyesült Királyságban soha nem volt még ilyen magas és ez a tény óriási terhet ró az NHS-re”. A plakáton olvasható szöveg pedig azt mondja, hogy „mivel a betegeket szalonnával és kolbásszal etetik… az egészségügyi rendszer akár arra is buzdíthatná az embereket, hogy dohányozzanak”.

A PETA azzal érvel, hogy a feldolgozott hús fogyasztása összefüggésbe hozható a korai elhalálozással, elhízással, cukorbetegséggel, különböző szívbetegségekkel, a demenciával, valamint a krónikus vesebetegségekkel is. Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) szerint a krónikus betegségek 80 százaléka „megelőzhető lenne, ha egészségesebb táplálkozást folytatnánk, illetve egyéb más jó szokásokat vennénk fel”.

A PETA érvei között a pénzügyi megtakarítások is szerepelnek: „Az NHS több, mint 30 milliárd fontot takaríthatna meg évente, ha az Egyesült Királyság kórházaiban felszolgált összes étel vegán lenne.” 

Egy nemrégiben végzett tajvani tanulmány azt is megállapította, hogy a hús fogyasztók gyakrabban fordulnak járóbeteg-ellátás keretein belül orvoshoz, mint a vegetáriánusok, akik egészségesebb étrendet követnek, kevesebb zsírt, valamint több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a növényi alapú étrend „szignifikánsan alacsonyabb egészségügyben realizálódó ellátási kiadással jár és hatékony stratégiai irány lehetne az orvosi-gazdasági terhek enyhítésére”. A kutatásban végzett számítások arra világítottak rá, hogy a vegetáriánusok egészségügyi kiadásai körülbelül 15 %-al alacsonyabbra becsülhetők, mint a húst fogyasztóké, különösen akkor, ha krónikus betegségekről van szó – a depressziót és a szívbetegségeket is beleértve.

2019-ben mintegy 225,2 milliárd fontot költöttek egészségügyi ellátásra, ami személyenként 3 371 fontnak felel meg. Ha a tajvani tanulmány által kiszámított 15 százalékos, húsfogyasztás mellőzésével elérhető költségcsökkentést tekintjük irányadónak, az Egyesült Királyság „legalább 30 milliárd fonttal csökkenthetné az egészségügyi kiadásokat” – mondja Dr. Shireen Kassam, a Plant Based Health Professionals alapítója. 

Az NHS „lábon lövi magát”

A PETA vállalati projektek menedzsere, Dr. Carys Bennett szerint azonban: „Az NHS lábon lövi magát” azzal, hogy rákkeltő, állati eredetű, telített zsírokban gazdag élelmiszereket támogat, melyekkel tovább terheli a már egyébként is feszített rendszert. „Ha a húst, a tojást és a tejtermékeket olyan vegán ételekre cserélnénk, mint a zöldségek, a hüvelyesek vagy a gabonák, az állatokat, a bolygót és a brit lakosság egészségét védenénk, az NHS pedig  pénzt  takarítana meg.” A szervezet azt is hozzátette, hogy Libanonban működik egy teljesen vegán kórház a betegségek kiváltó okainak kezelésére fókuszálva és felszólította az NHS-t, hogy kövesse ezt a példát. 

Mi áll a fenti állásfoglalás hátterében?

A vörös és a feldolgozott húsok fogyasztását számos egészségügyi problémával hozták már összefüggésbe. 2015-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyértelműen kimondta, hogy a feldolgozott hús rákkeltő. Az Oxfordi Egyetem egy 2019-es tanulmánya pedig arra a következtetésre jutott, hogy a rák kialakulásának kockázata jelentősen nő már kis mennyiségű feldolgozott hús fogyasztásával is. A kutatók által vizsgált összefüggések például arra is rávilágítottak, hogy a bélrák kialakulásának kockázata csaknem ötödével növekszik minden 25 grammnyi feldolgozott hús elfogyasztásával – ez körülbelül egyetlen szalonna- vagy sonkaszeletet jelent.

@VegStyle az Instán
This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed with the ID 1 found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.

Press ESC to close